Aktuális
MEGEMLÉKEZÉS NEMZETI ÜNNEPÜNKRŐL
2016. március 12
2016. március 9-én emlékeztünk meg március 15-éről, nemzeti ünnepünkről.
„Az az időszak, amit a magyar történelemben reformkornak szoktunk nevezni, s az 1848/49-es forradalomban és szabadságharcban csúcsosodott ki, a magyar nemzet talán legnagyobb újjászületésének az időszaka. Úgy is mondhatnánk, hogy nemzetünk tavasza, amely során a modern magyar nemzet megszületett.”
A műsort Szabó Ibolya tanárnő állította össze. Az 1/A csoport tanulói szerepeltek: Bertalan Levente, Jenei Gábor, Török János. Az összeállításban elhangzott az ünnep, a háromszínű kokárda jelentőségének méltatása, hallhattuk a Nemzeti dalt, a 12 pontot. A műsort videóval színesítették, amelyben láthattuk Magyarország sok szép táját. A diákok arról is említést tettek, hogy a szabadság, az egyenlőség, a demokrácia és a sajtószabadság máig legfontosabb értékeink közé tartoznak.
Zárásként Sajó Sándor Magyarnak lenni című verséből hangzott el részlet.
„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,
Mely itt reszket a Kárpátok alatt.”
Lovas Rita 2/B csoport

Tankerületi igazgató
Majosi Pálma
Köznevelési, Jogi és Humánpolitikai Főosztály
Berettyóújfalui Tankerületi Központ
Berettyóújfalui Tankerületi Központ
Telefon
+36-54-795-262
Cím
4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.
Web
http://kk.gov.hu/berettyoujfalu
Elérhetőségek
Telefonszám
+36-54-795-261
Cím
4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.
Püspökladányi kihelyezett tankerületi iroda
Elérhetőségek
Cím
4150 Püspökladány, Bocskai utca 2.
Telefonszám
+36-54-501-541