Fő tartalom átugrása

Aktuális

Karácsonyi adománygyűjtés 2023.

2023. február 15

Karácsonyi adománygyűjtés (2023. 01. 10.)

Szép emlékek

Jó cselekedetek gyakorlása.

Az ünnepek közeledtével kitűnő alkalom kínálkozott a jó cselekedetek gyakorlatban való megtapasztalására. Több bizonyított érv is amellett szól, miért érdemes gyakorlóvá válni: pl. nő az önbizalom, az optimizmus és az önkontroll, empatikusabbá, tevékenyebbé válunk.

A 2/B csoport diákjai arra bíztatták egymást, hogy szóban és cselekedetekben is tegyék a jót. Induljanak ki saját lakókörnyezetük adta lehetőségekből. Tegyék a jót ott, ahol éppen vannak. A hónap feladataként a tanulók egy kis karácsonyfára vezették a napi, illetve havi jó cselekedeteiket. A csoport tanulói minden évben csokikat gyűjt hátrányos helyzetű gyerekek számára. Idén a „Válts egy csokit mosolyra” elnevezésű felhívást követtük, mellyel az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanád Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató törekvéseit támogattuk, és egyben hozzájárultunk az önkéntes akcióval a szervezetek által képviselt hátrányos helyzetű gyerekek ünnepi meglepetéséhez.

Tankerületi igazgató

Majosi Pálma
Köznevelési, Jogi és Humánpolitikai Főosztály
Berettyóújfalui Tankerületi Központ

Telefon

+36-54-795-262

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cím

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Web

http://kk.gov.hu/berettyoujfalu

Elérhetőségek

Telefonszám

+36-54-795-261

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cím

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.

Püspökladányi kihelyezett tankerületi iroda

Elérhetőségek

Cím

4150 Püspökladány, Bocskai utca 2.

Telefonszám

+36-54-501-541

E-mail

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hajdúszoboszló Gönczy Pál u. 15. 4200

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

(52) 557-941